kirándulás - természetjárás

vagabundus

vagabundus

A Népliget I.

2013. március 21. - xbroad
A Népliget Budapest legnagyobb közparkja, a X. kerületben, a VIII. és a IX. kerület határán. A parkot az 1860-as években alakították ki Ilenczfalvi Sárkány József városi tanácsos indítványára, végleges méretét 1942-ben érte el. Fás, virágos, pázsitos pihenőhely belső sétányokkal, szobrokkal, emlékművekkel 129 hektáron.

A kőbányai futóhomok megkötésére 1855-ben akácfákkal kezdték beültetni a poros területet. 1868-ban született meg a terv egy park létrehozására az Üllői út mellett. Utat építettek, fákat ültettek, kijelölték a nép szórakoztatására szolgáló területeket. Itt azelőtt homokbánya, majd szeméttelep volt. 1870-ben platánfákat, hársakat, amerikai kőriseket, juharfákat ültettek, s ezzel létrejött a park ma is látható, sajátos hangulata.

A Népligetben található az 1977-ben megnyitott Planetárium, amelynek 23 m átmérőjű kupolájában csillagászati előadásokat és pop- illetve klasszikus zenével kísért lézerbemutatókat tartanak.

A Népligetet járva még sok érdekességet vesz észre a figyelmes szemlélő ...

Forrás: itt


Egy kellemes sétaút.

Játszótér a gyerekeknek. Több játszótér is található a park hatalmas területén.

A Planetárium, amelynek 23 m átmérőjű kupolájában csillagászati előadásokat és pop- illetve klasszikus zenével kísért lézerbemutatókat tartanak.

A "táblákat" a földbe betonozták. Sok közülük félig, vagy alig látható. A természet dolgozik ...

Tinódi Lantos Sebestyén szobra. Tinódi a 16. századi magyar epikus költészet jelentős képviselője volt.

Egy díszkút. A díszkút korábban a Szent Rókus kápolna előtt állt, ott lebontották, 1995-ben került a Népligetbe, mint kertészeti emlék.

Apa és fia.

A Népliget kialakításának emlékköve és táblája.

A ligetben szép számmal találhatók még famatuzsálemek, de egyre több a nagy csonk is. A kivágott fákat pótolják, újakat ültetnek.

A lengyel légiósok emlékműve.

A népligeti nagy rét egy nyári délután.

"Utcakő" bemutató. Itt megtapasztalhatod a különböző burkolatokat.

Sokan járnak sportolni a Népligetbe. Az edzettebbeket a tél sem riasztja el.

Egy erdei fenyő. Tetszenek a különböző fafajokból kialakított ligetek .

Kora tavaszi tükröződés.

Térplasztika. Az idő megtette a hatását.

Fejér megye tisztelgése a 100 éves Budapest előtt.

A Centenáriumi park emléktáblája. 

A népliget is szép.

Egy kétoldalas dombormű. Nem láttam rajta, vagy körülötte feliratot.

Egy posztba nem fértek bele a képek, javasolom, hogy majd nézd meg a következő posztot is! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://vagabundus.blog.hu/api/trackback/id/tr3314048906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása