kirándulás - természetjárás

vagabundus

vagabundus

A zsámbéki templomrom

2013. május 11. - xbroad
A késő román-kora gótikus, romjaiban is fenséges bazilika az 1220-as években épült, kezdetben a premontreiek, Mátyás király idejétől a pálosok kezelésében működött. Az 1050-es években már kőtemplom állt itt, amelyet a következő században bővítettek. III. Béla király a felesége kíséretével érkező Aynard lovagnak adományozza Zsámbékot. E család leszármazottai építették 1220 körül a bazilikát, amely rom mivoltában is a magyar építészettörténet kiemelkedő emléke. Mellette állt a kolostor, amely a premontrei rend otthona volt. IV. Béla király 1258. június 6-án erősítette meg az akkor már felépült templomra vonatkozó adománylevelét.

Az épület sorsát 1763. június 28-án földrengés pecsételte meg, leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala. A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. Nem is maradt volna belőle semmi, ha Rómer Flóris bencés tanár, művészettörténész és Henszlmann Imre műtörténész az 1870-es években fel nem hívják a figyelmet az értékes emlék megmentésének szükségességére. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkák elvégzésével. Munkája világszerte elismerést aratott.

A későbbi munkák során, 1934-ben Lux Kálmán építész tárta fel a templom északi oldalához csatlakozó kolostor falrészleteit, amit a pálosok építettek, amikor megkapták a birtokot Mátyás király adományaként. Mára ebből az épületből csak egy dongaboltozatos terem, - ez most a kőtár - a hajdani refektórium, az alapfalak és a kolostorhoz tartozó pincerendszer maradt meg.

Forrás: Itt.

A bazilika romjaiban is monumentális.

Körbe jártam, hogy minden oldalról megnézhessem. (Manapság mindent körül kerítenek és belépőt szednek.)

Ebből az állásból be lehet látni a templom belsejébe. De jó lenne, ha épen átvészelte volna a földrengést.

Oldalról. A kép jobb szélén a kolostor romjai láthatók.

A Jáki templomra emlékeztet.

Jó, hogy legalább ennyit sikerült megmenteni a romokból.

Amíg nézelődtem, Ken Follett "A katedrális" című könyvének cselekménye járt az eszemben.

Ha visszatérek, azt hiszem be fogok menni kerítésen belülre is, hogy a rom belsejében is érezzem a nyilvánvalót.

Képzeld el, hogy milyen érzéssel tekintettek fel a bazilikára az 1200-as években élők.

Még ilyen állapotban is erőt és hatalmat sugároz.

Romtemplom, Zsámbék.

A bejegyzés trackback címe:

https://vagabundus.blog.hu/api/trackback/id/tr6814048868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annalíz 2013.05.11. 08:21:31

nagyon szépek a felvételek !!!!

Névtelen 2013.05.11. 20:39:30

Koszonom a szep kepeket es a hozzafuzott megjegyzeseket. Igen, ha ilyen helyre latogatsz, setalsz az epulet es/vagy a kornyezet teljesen "magaevä" tesz. Szinte aterzed a regi idok hatasat, mintha visszaleptel volna a multba!

Sándor 2013.05.15. 19:27:30

Köszönöm a kedves hozzászólásokat!
süti beállítások módosítása