kirándulás - természetjárás

vagabundus

vagabundus

Az ócsai református műemlék templom és tájház

2013. június 09. - xbroad
A királyi alapítású monostorok közé tartozó ócsai premontrei prépostság temploma középkori templomépítészetünk jelentős és egyik legépebben megmaradt emléke. A szentélyében feltárt freskóegyüttes Árpád-kori falfestészetünk egyik kiemelkedő alkotása.

Az ócsai premontrei prépostságot feltehetőleg II. András alapította, így valamikor 1210-1235 között létesülhetett. A Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt, román stílusban épült temploma a rend előírásainak megfelelően a plébániatemplom szerepét is betöltötte. A tatárjárás hatalmas pusztításokat okozott az épületben, melyet a IV. Béla által visszatelepített premontreiek építették újjá, kora gótikus stílusban.

A templomra stílusában nagy hatással volt az esztergomi királyi kápolna. Háromhajós, keresztházas bazilika, nyugati oldalán két toronnyal. A főhajó nagy, a mellékhajók kisebb szentélyekben végződnek, belül félköríves, kívül sokszögű záródással. Nyugat felé mindkét oldalon egy-egy sekrestye csatlakozik a keresztházhoz. A templom falait áttörő keskeny ablakok román stílusúak. Az épületen a párkányok alatt hol gótikus, hol román ívsor húzódik végig. A párkányokon időként állat- és emberfejek tűnnek fel. A hajók és a keresztház síkmennyezettel, a szentélyek bordás keresztboltozattal fedettek. A pillérkötegek díszes bimbós és levélornamentikái, valamint állatalakos fejezetei eredetileg festettek voltak. A templomba való bejárás az északi és a déli mellékhajókba nyíló kapukon keresztül biztosított.

A templom északnyugati végénél állt a mára már teljesen elpusztult kolostor, amely különálló, keskeny körítőfallal kapcsolódó, egyszárnyú, feltehetően emeletes épület volt.

Forrás: Itt.

A templom hátsó bejárata és Dr. Békési (Panyik) Andor református lelkész szobra.

Templomot télen és tavasszal a legjobb fényképezni, akkor a fák lombja még nem takarja el az épületet, ami nyáron gyakran előfordul.

Körbejártam az épületet, hogy minden oldalról lefényképezzem.

A templom frontja. A jobb oldali tornyot egy szélkakas uralja. (Ha jól látom.)

A Turján ház. Ez egy Természettudományos Bemutatóház.

Az udvarra belesve mindenféle természetvédelemmel kapcsolatos táblát láttam. Más forrás szerint a Turján házban a környéken hajdan kiterjedt lápvidéket bemutató kiállítás látható.

Az ócsai tájház-együttes a templom szomszédságában található. Éppen egy csoportot kalauzoltak házról házra.

Városi népeknek kifejezetten érdekes lehet a sok-sok régi szerszám, eszköz.

Boronák, száradó termés a falon és építkezés nyomai.

A templom bejárata. Valamilyen ok folytán nem jutottam be. Egyszer pedig megfogadtam, hogy minden templomba bemegyek. Tapasztalataim szerint a templomok túlnyomó többsége zárva van. Régebben ez nem így volt. Sajnos most így van.

A templomkertet védő fal.

A templomkert és mögötte a tájház.

A bejegyzés trackback címe:

https://vagabundus.blog.hu/api/trackback/id/tr7614048856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása