kirándulás - természetjárás

vagabundus

vagabundus

Őrbottyán

2013. október 15. - xbroad
A mai Őrbottyán 1970. július 1-jén jött létre Őrszentmiklós és Vácbottyán egyesítésével.

A több, mint 7000 lélekszámú város Pest megyében a budapesti agglomeráció külső övezetében, a fővárostól mintegy 30 km-re, észak-keletre, a Nyugati Cserháthoz tartozó Gödöllői-dombság vonulatában helyezkedik el. Forrás: Itt.

A nagyközségben működik Gombos Miklós aranykoszorús harangöntő mester harangöntödéje. Nagyapjának, Szlezák Lászlónak százfős harangöntő üzeme volt Budapesten, amelyet 1953-ban bezárattak. A cég Gombos Miklós édesapjának, Gombos Lajosnak köszönhetően újjászületett. Mára már Miklós fia, Ferenc is megtanulta a harangöntő szakmát. (Sajnos nem tudtam bejutni.) 

A Gombos család műhelye az egyetlen Magyarországon, amely tradicionális hangra öntött technológiával dolgozik. Évente nagyjából negyven harangot készítenek. Forrás: Itt.

Ládáztam a környéken, megkerestem az Őrbottyáni ládát is: Őrbottyáni geoláda.


Hősök emlékműve a templomdomb alján.

Lépcső a templomdombra.

Szép templom, gondozott környezetben.

Két kereszt is van rajta.

A templomtorony.

A lépcső felülről.

Őrbottyán kellemes, rendezett főtere.

A névadó (Őrszentmiklós) Szent Miklós szobra.

Kopjafák különböző történelmi eseményekhez kapcsolódóan.

Emlékezés.

Egy másik templom.

Még egy templom, ennek csak a tornya látszik. Minden irányból hatalmas fák takarták.

A bejegyzés trackback címe:

https://vagabundus.blog.hu/api/trackback/id/tr214048810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen 2013.10.22. 08:49:07

I was recommended this blog by my cousin. I'm not sure whether this
post is written by him as no one else know such detailed about my difficulty.
You are amazing! Thanks!

Also visit my webpage :: navigate here
süti beállítások módosítása