A Dömös közigazgatási területén húzódó Rám-szakadék a Rám-hegy tömbjébe vágódó Három-forrás-völgy különösen szép, egyik leglátogatottabb és vadregényes része.
A terület a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében van. A terep Magyarország legnehezebben járható (vagy más szempontból legérdekesebb) turistaútvonala. Néhány helyen több méternyi, patak által vájt és folyamatosan nedves sziklafalon át vezet az út.
A turisták közlekedését kiépített korlátok, kapaszkodók segítik elő. A meredekebb részeken, a kapaszkodóknál pedig kőbe vájt kisebb üregek biztosítják lépcsőszerűen a kirándulók biztonságos feljebb jutását. A zuhatagok mellett több helyen is biztonságos létrák adnak segítséget a több méteres szintkülönbségek legyőzésére, bár a köveken szétfröcskölő víz ennek ellenére is összevizezheti a ruhákat. (Javasolt a vízálló bakancs használata.)
A területet évente több, mint 60 ezer kiránduló keresi fel. Főként hétvégéken az igen nagy turistaforgalom miatt problémákat okozott az, hogy a szurdokban mindkét irányban közlekedtek.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/
Figyelem!
A balesetek elkerülése érdekében ajánlatos betartani az alábbi tanácsokat:
•A balesetek elkerülése érdekében és a jelentős turistaforgalom miatt a Rám-szakadék zöld jelzésű turistaútján kizárólag alulról felfelé, azaz Dömös felől Dobogókő irányába haladjanak! Dobogókőről Dömös irányába lefelé a Lukács-árokban vezető sárga turistajelzést válasszák!
• Esős, havas időben ne induljunk el a Rám-szakadékba!
• Mindvégig kövessük a turistajelzést! Ne kíséreljünk meg a szakadékból ki-, illetve oda bemászni, mert rendkívül balesetveszélyes!
• A terepviszonyoknak megfelelő lábbeliben vágjunk neki az útnak!
A Szentfa-kápolna szomszédságában találod a Kaintz György-forrást. Most éppen csak csordogál. |
Nagyon hangulatos a Szentfa-kápolna környéke. Minden a pihenést szolgálja. Több bográcsozó hely is kialakításra került. Nyáron is jó hely. :) |
Van ösvény, csak most nem látszik a hótól. Az út patakvölgyben vezet. |
Sziklafalak hajolnak föléd. |
![]() |
Van, hogy vízesés mellett létra vezet egy magasabb szintre. Nyáron is nedves és csúszik. Télen jeges esetenként. Ha sok a víz a patakban, te is vizes leszel. Nagyon. :) |
![]() |
Itt kapaszkodhatsz a korlátba, de a bakancsod nedves lesz. Ha magas a patak vízszintje, akkor jobban elázik a bakancsod. |
Most lefelé fényképezek, de már közel a felső pihenő. A fényképezés arra is jó, hogy közben megpihenek :). |
Télen csúszik nagyon. Óvatosan kell haladni. |
A lankásabb szakaszok alkalmat adnak egy kis lazításra. |
Mindig megcsodálom, ha ilyet látok. A fák nagyon tudnak kapaszkodni. Hihetetlen életerejük van. |
A felső pihenő szintjén. Mivel nem volt tömeg, a szakadékban mentem vissza. Ott valamivel rövidebb, mint a S jelzésen a Lukács-árokban. |